HABLA USTED EL CASTELLANO? KÁLIZ ENDRE
(Csendes éj valahol Ibériában)
A lány nem volt különösebben szép, sőt... Jelentéktelen, átlagos külseje volt. Lassú, vontatott beszéde nem sejtetett sok temperamentumot.
Sötétszürke szeme villanása sem tükrözött túl sok és túl kifinomult intelligenciát. Azonban egész lényéből olyan mérhetetlen kedvesség és nyugalom áradt, hogy a férfiember szinte az anyja méhében, a béke szigetén érezte magát.
András, az önkéntes, aki a legnagyobb magyar királyi tudományegyetem francia-magyar szakos hallgatója volt, de tűrhetően beszélt spanyolul is, ezt így fogalmazta meg magának: mintha tíz éve halott anyja ölében játszana egy boldog, álmos gyermekkori délutánon, az újlipótvárosi bérház felső emeletén, a kis szoba-konyhában, ahová holnap pontban tizenkét órakor becsönget a háziúr a három hónapja nem fizetett lakbér ügyében.
Ezt gondolta András, de mondani csak annyit mondott:
- Si, Juanita, yo soy de Hungria. Yo soy un hombre sincero, de dónde no crece la palma.
Békésen feküdtek egymás mellett, néhány összekapart falevélen, nézték, csak nézték egymást, de még egymás kezét sem fogták meg.
Nem a libidójuk, nem Erósz, Ámor, Káma és egyéb huncut, pajzán és gonosz szellemistenek és istennők szórakoztak velük és általuk, hanem valamiféle szent érzelmi áhítat szállta meg őket. Nem vallásos értelemben persze: a lányt katolikus, a fiút református pap szentelte meg valaha.
Nem is az örök élet vágya, hanem őszinte vágyakozás egy talán szerény, de tisztes élet iránt: hűségben, szeretetben, három-négy kislány és kisfiú buta és okos kérdéseit hallgatva, néha összeveszve, néha együtt sírva. Vacsora után lefeküdnének, boldogan átkelnének a kéjes sóhajok hídján, majd külön-külön álmaik után hajnalban dolog után néznének. András szokás szerint megírná - persze csak fejben - mindennap albáját spanyol, francia, provanszál vagy magyar nyelven, de elsősorban önmagának, feleségének csak néha-néha szavalna el egy-egyet. A költők mindig is önmaguknak írták verseiket.
A többiek, férfiak és nők, spanyolok és külföldiek élték szokásos ütközet utáni életüket, és készültek a másnapi vagy a harmadnapi küzdelemre a mórok és a falangisták ellen. András már megtisztogatta ócska puskáját, Juanita a patakban már kimosta a fehérneműt, ettek valamit, és most alvás előtt volt idejük egymással, az álmaikkal foglalkozni. András sokat mesélt Juanitának Magyarországról, Budapestről, a magyar nőkről, a magyar szerelmekről.
Ne is zavarjuk őket tovább ebben az édes, vággyal teli, vihar előtti semmittevésben.
Élvezzék csak utolsó boldog napjaikat...
Hat napra rá a falangisták mindkettőjüket elfogják. Juanitát meggyalázzák és agyonlövik, Andrásnak pedig kivájják a szemeit, hogy ne lássa többé Kasztília fényes napját. Juanita természetesen nem jut be a mennyek országába, nem létezvén ilyen érzelmi tákolmány; jeltelen tömegsírba kerül. András pedig francia nagyvárosok utcáin koldul évtizedeken át, és azt is elfelejti, hogy valaha magyar volt.

Oldal: SPANYOL NOVELLA
KÁLIZ ENDRE JE,DZIEJ KALIZSKI VERSEK HAIKUK NÉHÁNY IDEGEN NYELVEN - © 2008 - 2024 - versekkilencnyelven.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat